Gyerekkel wellnessbe: 2 napja a vacsoránál mi voltunk az a család, akiket még egy éve is, nemhogy régebben szánalommal vegyes részvéttel figyeltem, a gyerek üvölt, csapkod, mindnet kiborít, majd telefon a kézbe és a remegő szülők végre tudnak enni két falatot, míg a gyerek valami full hülyeséget pörget ki magának youtubeon. Aztán kiderül, hogy nincsen csemege uborka, csak nyers és az őrület kezdődik előről. Mára viszont megszokta a helyet meg a sok lehetőséget, már a medencéből meg a jatszóházból is ki lehet hozni egy rövid megbeszélés után, a vacsoránál meg sikerült összeállítani az álom tányért és azért emelte fel csak a hangját mert merészeltem egy brokkolit csenni tőle!!! Mert a brokkoli az minden körülmények között nagy kedvenc, meg a csemege uborka. Aztán minden elfogyott, most meg már egy borsszóróba énekli a Nád a házam tetejét, meg fürdeti a játék babát. Peace and love.

Azt hiszem javul a biztonságérzetem az új helyen, olyan értelemben, hogy sikerült nyitott garázskapuval aludnunk egész éjszaka, úgy hogy még kerítésünk sincs, szóval szó szerint tárt kapukkal vártuk az esetleges rosszakarókat, de megúsztuk egy kihűtött előszobával. Másrészről viszont a garázs nyitót mostantól elzárva 3 méter magasan tároljuk, azt biztos.

Múltkor beugrottam a praktikerbe és vettem 3 db reluxát, a penztáros csaj meg hüledezve kérdezte, hogy Hol vannak ilyenkor az erős férfiak?? Aztán kiröhögtem. Ma az ikeában a penztáros néni csak együttérzéssel vegyített elismeréssel mosolygott, miután együtt végigszenvedtük a kasszán az árut. Bevallom ezúttal kicsit túlvállaltam magam.

Kezdünk megszokni itt, minden rendben halad, csak egyelőre a szemétszállítással akadt egy kis gond itt a nagy önállóságban. A szemétszállítóktól megrendeltük a szolgáltatást, közben a ferjem még a kilencben lomizott egy kukát, hogy de jó mekkorát spóroktunk. Csakhogy ez a kuka jóval nagyobb, mint amiről a szerződés szól, így múlt hét pénteken hiába pakoltuk meg lelkesen púposra két hét utan a kukánkat, a szemétszállítók szépen itthagyták. Így állt elő az a helyzet, hogy most akárhova megyünk (munkahelyre, anyóshoz, vendégségbe) mindenhova viszünk/bekönyörgünk egy-egy kis zacskó szemetet. A mai estén pedig teljesen kimaxoltuk a témát azzal, hogy a vacsoravendégeink is egy zacskóval távoztak megszánva minket :(

Újra az irodában starter pack.

Ha már visszajöttem át is költöztettek, így 3 heti otthoni pakolás és takarítás után egy kiadós iroda átrendezés és nagytakarítás fogadott + a leltár. A laptop csak illusztráció, igazából porszívózok.

Az új évben ha döcögősen is, de újraindul a tartalomszolgáltatás a blogon. Ami meg tudott változni az meg is változott az utóbbi hónapokban. Gyermek egy hónapja boldogan tapossa a bölcsit, felépült a ház, karácsony előtt egy héttel átköltöztünk, vidéki élet meg minden. Autóra is váltottam, miközben az elmúlt 8-10 évben nem mertem vezetni, mert béna vagyok, viszont most már nagyon kellett, és egy automata váltós kocsi meghozta az önbizalmamat. Visszatértem a munkába is rendesen, heti 5 napra, szóval csak lesz itt kontent még remélem.

“Egyelőre csak a pénzgyűjtésnél tart egy magyar dizájner, Farkas Róbert ötlete az Indiegogón: 3-5 éves gyereknek készítene láthatóan gazdagon illusztrált könyvet az asztrofizikáról, ami egyébként a hobbija. Ha minden pénz összejön, háromrészes sorozatot tervez Clever Fox’s Tales about the Universe címmel:

az első könyv az ősrobbanás elméletéről és részecskefizikáról szól majd,

a második a magfúzióról, a vákuumról és a fekete lyukak belsejéről. A harmadik kvantumfizikáról, a fénysebességről, a gravitációslencse-hatásról és a sötét anyagról.” via 

Nagyon szeretném, ha mi is ebből a könyvből mesélhetnénk Marcinak az univerzum rejtelmeiről, ráadásul a videóban szereplő kislány az egynaponszületős barátnője, és az ő apukája.

#tinitumbli

Nagyon rég nem osztottam meg itt semmi személyeset, mert elszoktam tőle, de most mégis ilyen “kedves naplóm” hangulatom van. Tökéletesen komponált napunk volt, minden ment ahogy kellett, elkezdtünk pakolni, készülni a költözésre, lomtalanítani. A holmijainkat nagyjából évente átfésüljük és bár ugyanazokat a cuccokat cipeljük már mindenhova évek óta, időről-időre a tárgyak elvesztik a jelentőségüket avagy emlék funkciójukat és mehetnek a kukába. Elsőre a 14 éves másolt CD tartóm is repült volna, aztán megakadt a szemem az első CD-n, 2002-ből egy album Sok szeretettel Huginak felírattal. És akkor ezt mégse akartam kidobni. Meg most sem sírok csak szemembe ment a nosztalgia, mert basszus Tomi volt a legjobb barátom gimiben, sok szempontból fontosabb ember az életemben mint az első barátom (ami majdnem 5 évig tartott), vagy bármelyik gimis barátnőm. Nagyban befolyásolta a barátsagunk, hogy milyen ember vagyok ma, hogyan gondolkozok a dolgokról. Nagyon régen nem találkoztunk, fogalmam sincs mi van vele, ő se tud rólam semmit, összevesztünk még az egyetem alatt. Eddig nagyjából mindegyik megszakadt kapcsolatomat sikerült elengednem, de most azt érzem hogy mégis nagyon hiányzik, hiába volt egyértelmű, hogy miért nem keressük már egymás társaságát. Azért várom amúgy kivételesen az osztalytalálkozót majd jövőre, mert hátha eljön, nem tudom semmilyen elérhetőségét már, elköltözött külföldre, nincs faceboon se. Biztos ott állnánk egymással szemben és én jelentőségteljesen pityeregnék, aztán persze sokat beszélgetnénk, elmondanám hogy már nem haragszom, elmeselné milyen Norvégiában, meg milyen az életük a családjával és én is elmesélnék sok dolgot. És az is bőven lehet, hogy ha időről-időre láttuk volna egymás dolgait valami közösségi oldalon, akkor zokszó nélkül hajítom ki a másolt Rush of blood to the head albumot, de jelen esetben ez az egyetlen kézzel fogható emlékem a barátsagunkról amiről tudok, szóval még marad egy kicsit.